|
Mosolyogsz bejelentett halàlodon
elöre bejelentett halàlod hirén,
ami semmi màs,
mint egy repedés a rozsabokron
Apu
Tàvozàsod szine
az ujjaimon van még
marad
(Nincs màr szappan)
Ma
Aprilis elsején
Meghalt apàm
A rovarokra hagyott
Apu
A halàlod bambusz törét
Hasznàlom
Hogy lebegni tudjak a vizen
Meglàtogattalak
Jöttem hozzàd a klinikàba
Alig àlltam a làbamon, mikor indulni készültem
Annyit nevettem
A csokolàdéval bemaszatolt halàl
Apukàm
Amikor meghaltàl
Nagy pofont adtàl
a versben
A halàl
Egy idegen nö
Kezei
Keze testemben
Megbolygatjàk
j az egész tàjat
Amikor meghaltàl
kinyitottad a szàdat
hogy kileheld az életet
elkaptam egy lepkehàloval
Most,
Tudtomon kivül
tele van vele a kezem
Apukàm
Elhagysz bennünket
Az eget,
ami a földre borul
Apukam
Hirtelen,
Két sor köhögés között,
Mely hegyes mint szögek
szöghegyes
elöször jelentél meg nekem
Minél hosszabb ideig néztem testedet,
mely nem tett szemrehànyàst nekük
annàl inkàbb ugy tünt nekem, mintha,
hogy sohasem léteztél volnal
Kis erdök
Valahol ott vagy a fàk között
Honnan tudjam most, hova léphetek ?
Mivel mélyebben szeretnék lélegezni, mint a föld
Ràd gondolok, Apukàm
Nincs màs illat,
mint egy emlék illata, amit forgatunk àllandoan
miutàn kiàstuk a földböl
Apukàm
A gyümölcs az asztalon
Egy szivacs
Ami teleszivja magàt a te emlékeddel
Apukàm
Egy àrnyék
mozgàsàt megvàltoztatni
mely térdeàllva
térdepelve
érdeklödik iràntad
A szemed
Arra késztet, hogy beszéljek hozzàd
S hallgassak egy sort, s megint beszéljek
S a hallgatàst ejtsem a kezedbe
mint a mogyorot
Apukàm
Ha lehunyom a szemem
Ittbvagy és nézel és mondom magamban, hogy nem
Tùl fiatal vagy ahhoz, hogy
Se több, se kevesebb ne légy egy àrnyéknàl
(Feladtam ma egy ajànlatot
ajànlolevelet)
Apukàm
Van még idöd
Hogy kitàrd karjaidat
Hogy befogadjad a fàk szürke vérét
Apukàm
Halàlod
elhalàlozàsod
Egy hideg simogatàs
Kinyittatta a szemed a testedben
Apukàm
Elöretolom
Az arcod àrnyékkövét
Megprobàlom talàlni magamban,
ami megkülönböztet Töled
Apàm fütyül az arcomra
Még a vàllàra tett kezemet se veszi észre
Hirtelen sirva fakad
és hozzàm bujik gyàmoltalanul,
mint egy gyermek
aki rosszat àlmodott
Apu
Sàrga nàrciszt
növesztek a kezemben
Talàlj ott fönt
egy àrnyékot
mely közel àll Hozzàd
Es gyere vissza a földre
Hogy beszéljél,
beszéljünk rola
Apukàm
Halàlod
Nem hiszek Neked
Nincs hely ott fönt
odafönt
Azoknak, akik, mint Te
Nem fejezték be az életüket
Apukàm
Ertünk fogok menni
A valosàgban
Apàm àll
a kàvéfözögép lépcsöjén
Apu
Nem szabad
kell félned a hidegtöl
Szerencsédre teljesen meztelenül fekszel a sirodban
Nincs màr tested,
hogy érezz
érzö tested
Apu
Megtalàltam a modjàt
Hogy éljek
A csöndre tàmaszkodom,
Amit nap mint nap ràm hagysz
Talàlok közte sàrga nàrciszt
Apu
A szemed nyàla
Ritkàn
Abban az idöben,
amikor az élet
Minkettönket kivàlasztott
Abban az àldott idöben,
Amikor nem tett még különbséget
Apu
Semmilyen térség a földön nem fogja a csöndet befogadni,
amit ràm hagytàl
Apu
Ne aggodjàl
A tàrgyak jovàhagyjàk
Hogy Téged éltesselek,
életben tartsalak az emlékezetemben
Apu szeretkezés közben halt meg
A legszebb zakojàt adtuk rà
Hogy ne tünjön tul meztelennek az emlékezetünkben
Az én reinkarnàciom
Egy fehér madarat vàlasztok,
Hogy ne ejtsek àrnyékot
Apàm àrnyékàra
Minden reggel
Két csészét tölt leg az özvegyasszony
Minden reggel
egy csésze tartalmàt
a mosogatoba önti
Egy tàbla a vonat bejàrtànàl felszolitja az utasokat
Hogy hagyjàk a testüket az üléseken
és hagyjàk lelküket siklani
Az utazo nök mellett
Saha sem adunk elég gyengédséget egy embernek
Akit az utolso utazàs gondolata,
gondja emészt
|
Aujourd’hui
1er avril
mon père meurt
il m’abandonne aux insectes
21 H 45 Le phare fait sursauter le paysage
Papa
le poignard en jonc
de ta mort
je m’en sers pour flotter
Je suis venu te voir à la clinique
je ne tenais plus sur mes jambes en partant
tellement je riais
la mort barbouillée de chocolat
Papa
en mourant
tu m’as donné une grande claque
dans le poème
La mort
une étrangère
ses mains dans mon corps
chamboulant tout le paysage
Tu as ouvert la bouche
en mourant
pour exhaler ta vie
je l’ai capturée avec un filet à papillons
maintenant j’ai les mains pleines
sans le savoir
Mon père plisse les lèvres
devant le visage qui doit le ramener
sa main fuit la mienne
qui doit être comme un mot
Papa
tu nous quittes
le ciel
qui va par terre
Papa
soudain
entre deux rangées de toux
blessantes comme des pointes
tu m’es apparu pour la première fois
plus je regardais ton corps
qui ne nous adressait aucun reproche
et plus j’avais l’impression que tu n’avais jamais existé
Des bosquets
tu es quelque part parmi eux
comment savoir maintenant
où poser mes pas ?
Voulant respirer plus bas que le sol
je pense à toi, papa
Il n’y a pas d’autre parfum
que celui d’un souvenir qu’on retourne sans cesse
après l’avoir sorti de terre
Papa
les fruits sur la table
sont des éponges
qui font provision de ton souvenir
Papa
changer le mouvement
d’une ombre
qui genoux à terre
demande de tes nouvelles
Tes yeux
me poussent à te parler
avec des rangées de silences
et à les faire tomber dans ta main
comme des noisettes
Papa
quand je ferme les yeux
tu es là à me regarder et je me dis que non
tu es décidément trop jeune pour être
ni plus ni moins qu’une ombre
(j’ai posté aujourd’hui une réclamation)
Papa
Il est encore temps pour toi
d’ouvrir grand les bras
pour accueillir le sang gris moucheté des arbres
Papa
ton décès
une caresse froide
t’a fait ouvrir les yeux
à l’intérieur de ton corps
Papa
pousser en avant
la pierre d’ombre de ton visage
je cherche à trouver en moi
ce qui me distingue de toi
Mon père s’en fout de mon visage
même ma main posée sur son épaule
passe inaperçue
soudain il pleure
et se serre contre moi
désemparé comme un enfant
qui a fait un mauvais rêve
Papa
je fais pousser dans ma main
des jonquilles
trouve là-haut
une ombre
qui te soit proche
puis reviens sur la terre
pour en discuter
Mon père
ton décès
je ne te crois pas
il n’y a pas de place là-haut
pour ceux comme toi
qui n’ont pas fini leur vie
mon père,
j’irai nous chercher
En réalité,
mon père debout
sur la marche de la cafetière
Papa
il ne faut pas que tu aies peur du froid
tu as la chance d’être tout à fait nu dans la tombe
tu n’as plus de corps pour ressentir
Papa
pour vivre
j’ai trouvé le moyen
je m’appuie au silence
que chaque jour tu me lègues
j’y trouve des jonquilles
Papa
la salive de tes yeux
rarement
du temps où la vie
nous avait choisis tous les deux
du temps béni
où elle n’avait pas fait de distinction
Papa
aucune étendue au monde
ne pourra accueillir le silence
que tu m’as laissé
Papa
ne sois pas inquiet
j’ai
pour te faire vivre dans ma mémoire
l’assentiment des choses
Papa est mort en faisant l’amour
nous lui avons mis sa plus belle veste
pour qu’il n’ait pas l’air trop nu dans la mémoire
|
RSS 2.0